Ez most nem fog jól esni

Ami a tegnapi (április 12. utáni bármelyik) szokásosan őrült napon történt, a miniszterelnök napi rendszerességű és rendszerszintű botrányai, az igazságszolgáltatás erősen dramatizált fellépése, és minden ami ezek mögött van, az a mi 16 évünk következménye is. Persze egy jelentős részét az őrületeknek és gazemberségeknek örököltük a 2010 előtti 20 (rendszerváltás utáni idők) és 65 évig tartó két korszakból (a kommunistákat), és még sajnos azt sem tagadhatjuk, hogy a nyilas mentalitásból is maradt rendesen, igaz viszont legalább ők már beolvadtak a kommunistákba.

Magyar Péter tevékenysége már rég lényegtelen, egyértelmű, hogy a kormánya nem kormányoz és nem is fog majd ilyesmiket csinálni. A valódi döntések majd valahol az apparátusok mélyén születnek meg, a magyar átlagember életszínvonalának nagyjából 20 százalékos csökkentését ott intézik majd el. Minden más csak figyelemelterelés.

Seszták Miklós és Hankó Balázs története azonban a számunkra, az előző kormány támogatói számára is felvet néhány nagyon kellemetlen kérdést. Természetesen amit a sajtóból tudni lehet ezekről az ügyekről, az semmiféle érdemleges kép összerakását nem teszi lehetővé, eleve már a büntetőeljárások lényege is a titkolózás, a bizonyítás homálya. Ez általában a nyomozás érdeke, teljes joggal egyébként, már persze akkor, ha megbízunk a rendőrségben és az ügyészségben, meg a bíróságokban.

16 év után azonban nem mondhatjuk azt, hogy nem adjuk meg a részben általunk létrehozott és egyébként tudomásul vett rendszernek az esélyt, hogy meggyőzzön bennünket az igazság iránti elkötelezettségéről.

Mindenesetre nehéz elhinni azt, amivel vádolják őket. Ennyire ugyanis senki nem lehet hülye. Szándékosan használok ennyire méltóság nélküli kifejezéseket. Hankó Balázs esetében például olyan szándékokat kellene bizonyítani, miszerint eleve annak a tudatában osztották a támogatásokat (NKA), hogy a jogosultak törvénysértő célokra és módon fogják felhasználni a kapott pénzeket. A józan ész mentén eljárva az ilyesmiket rendkívül nehéz bizonyítani, ha csak jelentős számú közvetett bizonyíték nem mutat egy irányba, tanúvallomásokkal megtámogatva. A büntetőeljárások egyik próbaköve viszont az, hogy mennyire hihetünk a tanúknak (mennyire hisz a bíró), volt-e rajtuk nyomás, kötöttek-e “vádalkut”. Ez sosem csak a valóságról szól, hanem mindig az igazságszolgáltatási rendszer becsületességéről is.

Seszták Miklós ügye ebből a szempontból egyszerűbb, hatalmas pénzmozgásokat kellene bizonyítania a vádhatóságnak. Minimum 12 milliárd forintnyi “kenőpénzről” van szó, ami akár készpénzben, akár bármilyen módon mozgott, olyan hatalmas összeg, hogy az eredetéről és minden mozgási irányáról pontos számot kell adnia a nyomozásnak.

Ezt néhány tanúvallomással nem lehet elintézni. Újra csak arra tudok hivatkozni, annyira senki nem lehet hülye, hogy ilyesmit ekkora tételekben, hivatalban lévő miniszterként, személyesen és készpénzben intézzen. Mert ez a vád állítólag. Hogy értsük, ennek a vádnak a megálláshoz az is kell, hogy azt is bizonyítsák, hogyan és hová lett elbújtatva ez az elképesztő summa és mi lett vele később. Maguk a jelenleg nyilvánosságra került vádak is szimplán lehülyézik Seszták Miklóst. Nekem nem tűnik elmegyengének.

A probléma az, hogy mindkét szélsőséges lehetőségekre már megtette a magyar társadalom egy jelentős része a tétjeit, sőt az igazságszolgáltatás egy része is. Ha bármi érdemi megállna ezekből a vádakból, az halálos szégyene lenne mindenkinek, aki komolyan vette magát, mint a Fidesz támogatója az elmúlt 16 évben. Ha viszont a vádak nem bizonyulnak igaznak, akkor miután annyira abszurdak, annyira túlzóak, hogy akkor meg az igazságszolgáltatás bizonyos részeinek függetlensége kérdőjeleződik meg végzetesen. És végül megint a hiteinkre leszünk utalva, nem a tudásunkra, attól tartok.

A legfájóbb persze az, és ez az igazságszolgáltatás függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatban felvet kérdéseket, hogy miként bánnak a gyanúsítottakkal. Láthatólag a hatóságok fontos célja jelen esetben, hogy úgy tűnjön, a gyanúsítottjaik nem akarnak együttműködni. Az elfogulatlan szemlélők viszont remélem látják, hogy a két volt miniszter igencsak kész a hatóságok rendelkezésére állni. Ezeknek az ügyeknek a kezelésével prezentálhatnák a jogállam intézményei, hogy miként is képzelik azt a jogállamot.

A távolságtartás a politikától, a pártatlanság felmutatása, a köz lehető legalaposabb tájékoztatása arról, hogy mit és azt miért is csinálják éppen, segíthetne abban, hogy a magyar társadalom megnyugodjon és ne lehessen annyira hergelhető, mint amilyennek bizonyos csoportjai az elmúlt időszakban bizonyultak. Már amennyiben természetesen cél a társadalmi béke fenntartása.